STIHL TIMBERSPORTS SERIES

Az igazi extrém sport

A STIHL TIMBERSPORTS® Series egy nemzetközi fakitermelő versenysorozat elnevezése. Ez a sportág elitosztálya, nem indokolatlanul: a versenyeken a legjobb versenyzők mérik össze tudásukat, a versenyekre kilátogatók száma itt a legnagyobb, valamint a legtöbb médiafigyelmet is ez a versenysorozat kapja. Amerikában 1985-ben a STIHL USA az ESPN sportcsatornával karöltve életre hívta a STIHL TIMBERSPORTS® Series-t; Európában 2014-ben már 14. éve rendeznek versenyeket. A sorozat névadó szponzora, a STIHL mellé időközben partnerek sora, mint például a Liebherr is csatlakozott.

A STIHL TIMBERSPORTS® Series versenyein hat versenyszámban mérhetik össze tudásukat a versenyzők – kivételt képeznek a csapat- és a Champions Trophy versenyek, melyek négy versenyszámból állnak. Ezek nagyfokú technikai tudást, precizitást és erőt igényelnek. A fordulókon a legtöbb pontszámot elért versenyző lesz a győztes, így az indulóknak nem elég egy versenyszámban jól teljesíteniük: a verseny időtartama alatt a fejsze és fűrész tökéletes kontrolálása, valamint kiváló erőnlét és kitartás szükséges.

Professzionális versenyelőírások, világszerte egységesen érvényes szabályzat, nemzetközi bírói csoport, valamint edzőtáborok segítik a sportolók felkészülését és versenyzéseit. Több mint 20 ország rendez nemzeti bajnokságokat, emellett világbajnokságok és Champions Trophy versenyek is megrendezésre kerülnek. A két napos Világbajnokság a maga 3-4 órás egyéni és csapatversenyeivel – és egy nem nyilvános kvalifikációs versennyel, amelyen 2013-ban Stuttgartban 23 nemzet összesen több mint 100 sportolója vett részt – a szezon legkiemelkedőbb eseményének számít. A helyszínen több mint 10.000 néző kísérte végig figyelemmel a megmérettetéseket. Az Eurosport STIHL Timbersports Világbajnoksággal foglalkozó műsora eléri az 5 milliós nézőszámot; az Eurosport mellett világszerte – Új-Zélandtól egészen Kanadáig – több TV csatorna sugározza a Világbajnokságot: 2013-ban például az összes műsoridő több mint 650 óra volt.

A Világbajnokság mellett, amely a versenysorozat alapját képezi, létre jött egy második nemzetközi versenysorozat, a Champions Trophy. Ennek keretein belül a világ nyolc legjobb versenyzője négy versenyszámban küzd meg egymással. A sportolóknak a négy farönk darabolásához egy perc is elég, így a nézők valódi kihívás és dinamikus versenyzés tanúi lehetnek.

Timbersports online

Timbersports letöltések

Az oldalon cookie-kat használunk

A cookie-k a weboldal hatékonyabb működését tdzik lehetővé. Beállításai változatlanul hagyásával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k használítával kapcsolatos további információk itt olvashatók.

OK