Férfias játékok!

STIHL Országos Fakitermelő Versenysorozat - DÖNTŐ

XIII. STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság Zoom

Időpont: 2014. szeptember 27. 10.00 - 15.00
Helyszín: KAPOSVÁR, KÁN

Vannak feladatok, amelyekhez nem elég az elszántság. Keménynek, ügyesnek és gyorsnak kell lenni, azaz legjobbnak a legjobbak között! 2014. szeptember 27-én, Kaposváron kiderül, hogy az öt regionális elődöntőt követően idén melyik csapat lesz a nyerő. A STIHL Kft. szervezésében immár 13. alkalommal megrendezésre kerülő versenyen a látogatók szemtanúi lehetnek a hazai fakitermelők izgalmas viadalának! Az erdőgazdálkodásban dolgozó fakitermelők mellett a katasztrófavédelem, és az erdészeti szakiskolák csapatai is indulnak a megmérettetésen. Idén 42 csapat vesz részt a döntőben, ahová az ország minden részéből érkeznek versenyzők.

Az izgalmas esemény egyúttal a VIII. Kaposvári Állattenyésztési Napok társrendezvénye, ahol a tenyész- és haszonállatok bemutatása mellett konferenciák, bemutatók és versenyek színesítik a programot. A verseny végét STIHL Timbersports bemutató zárja. Aki ellátogatott a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjére, idén sem csalódik! A látvány feledhetetlen, a hangulat szenzációs, a közdelem garantál lesz!

 A XIII. STIHL Országos Fakitermelő Bajnokságra a belépés DÍJTALAN!

Az oldalon cookie-kat használunk

A cookie-k a weboldal hatékonyabb működését tdzik lehetővé. Beállításai változatlanul hagyásával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k használítával kapcsolatos további információk itt olvashatók.

OK